ingyen honlap
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!

KARCAGI SE KYOKUSHIN KARATE SZAKOSZTÁLY

Sensei Gyarmati Imre 4. Dan Szakosztályvezető szavaival

 

Karcagon 1981. március 20-án tartottam az első Kyokushin edzést, testvérek, barátok, munkatársak részvételével.
Tele voltam fiatalos hévvel, lendülettel, de mostmár látom mennyire könnyelműség volt eljönnöm egy olyan klubból, ahol fejlődésemhez minden adott volt. Jó mester, jó körülmény, csak valami hiányzott. Falun nevelkedett emberként nem éreztem jól magam a városban. Közel két évet edzettem a szolnoki dojoban, amire büszke vagyok, igaz nem alkottam olyan maradandót, hogy az valahol említésre méltó lett volna, viszont szívesen emlékszem azokra az időkre. Sajnos 82-83-ig a klub stagnált, ugyanis katonaidőmet töltöttem Budapesten. Itt másfél évet edzettem Kivés Györgynél. Fénykorában az ország egyik legjobb karatékája volt, sokat tanultam tőle. Leszereléskor ismét nagy hévvel vetettem magam a klub munkájába. Sajnos abban az időben nem úgy jöttek az eredmények, ahogy szerettem volna. Támogatás híján kevés versenyre tudtunk utazni és úgy gondolom szakmailag is meg kellett érnem a feladatra. Tudatossá kellett tennem mit miért kell végrehajtani, hogy eredményes legyen a munka. Ezt akkor nem tudtam volna megfogalmazni, de hosszú éveknek kellett eltelnie az első komoly sikerekig. A kilencvenes évek végére ért be egy olyan csapat, akikkel az országos minősítő pontversenyen,hirtelen az élbolyban végeztünk. Köszönhető volt ez Karcag Város Önkormányzatának és Bucsa Község Önkormányzatának, akik látva az erőfeszítéseket, folyamatosan támogatják törekvéseinket.
Ma már városi szinten is az egyik legeredményesebb a szakosztály, számtalan OB. és MB. helyezésekkel rendelkezünk. A 2002/2003 tanévben elindult diákolimpia programban is előkelő a részvételünk. Minden évben vannak Diákolimpia Bajnokaink és helyezéseink. A 2001.-es év mérföldkő szakosztályunk életében, hiszen ebben az évben szervezetet váltottunk. Bekapcsolódtunk egy fiatal lendületes csapatba, ahol újra meg kellett találnunk helyünket. A versenyeket illetően üdvözlendő azoknak a mestereknek a törekvései, akik hiszik, hogy a Kyokushin tábornak szervezettől függetlenül együtt kell versenyeznie. Megméretve magukat a versenyzőknek, a jó baráti kapcsolat fenntartása érdekében, hisz egy a célunk, csak más ösvényen haladunk a felé. Más szempontból is fontos volt ez az év, az utánpótlás korúaknál kinevelődött az első igazán sikeres versenyzőnk Ifj. Gyarmati Imre. Tudjuk százból, ha egy választja azt a pluszmunkát, ami egy versenyzőt eredményessé tesz. Hogy Ő pont a fiam talán lehetne a véletlen műve, de igazából nem látott mást csak azt, hogy többet kell edzeni tartva magunkat a budo szellemhez. Azt hiszem, az országban kevés eset van, amikor apa és fia egyetértésben, egymás mellett végzi napi edzéseit.
Környezetünkben elismeréssel szólnak a szakosztály munkájáról. Az Önkormányzatokon kívül, magánszemélyek is támogatják a csoport tevékenységét. Már több éve Országos versenyt rendezünk, ahol más szervezetek is szép számmal részt vesznek.

Létszámunk 60, 70 fő között változik. Edzői tevékenységemben a Raczkó testvérek édesapja Raczkó György segíti munkámat és a feketeöves mesterek:
Fekete öves mestereink:
Raczkó György 3. Dan
Ifj. Gyarmati Imre 3. Dan
Dr. Dániel Mihály 2. Dan
Karas Lajos 1. Dan

Karcag, 2006. szeptember 10.

 

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!